11. Rész

Ma éjjel újra álmodtam. Újra láttam a fényes csillagot és azt az óriási fekete ködöt, de pár pillanattal később közelebb kerültem hozzájuk. A csillag, egy hatszárnyú angyal volt, a férfi pedig egy sötét démon. Mikor egymáshoz értek egy hatalmas robbanás tört ki, ők pedig eltűntek. A robbanásból elindult a kis üstökös, egyenesen a Föld felé, majd át, az alvilágba. Újra láttam az óriási kígyószemeket a fekete ködben.

Ezek után ugrott egyet az idő, az üstökösből született hatszárnyú lány felnőtt és, amint láttam mérges volt. A fekete ködben lévő kígyószem mellé társult egy széles vigyor. Oldalra néztek a szemek. Elnéztem én is abba az irányba, majd megláttam az agyonkínzott, véres, alig életben lévő Alastort a földön.

Ekkor meghallottam a hangját és kinyitottam a szemeim. A démon, aggódó tekintettel nézett, felém magasodott.

-         Desty mi a bajod? A nevemet mondogattad álmodban és sírtál- mondta, letörölve egy könnycseppet az arcomról.

-         Alastor… el kell menned!- mondtam és hátrébb húzódtam sírva.

-         Mi történt?- kérdezte döbbenten.

-         Ha velem maradsz, meg fogsz halni! Az álmom…- nem tudtam tovább mondani, zokogtam.

-         Desty, nézz rám… kérlek. Mondj el mindent- tette az egyik kezét a vállamra, a másikkal pedig megemelte az állam, hogy a szemeibe nézzek.

Elmondtam neki az előző és a mostani álmomat és, hogy mi történt vele. Alastor elmosolyodott és magához ölelt.

-         Kedvesem, én már nem félek a haláltól. Veled fogok maradni, nem fogom hagyni, hogy bántsanak, ha elbukok se- mondta és az ölébe húzott.

-         Nem akarom, hogy miattam bántsanak, nem akarok több halottat, nem akarok még valakit elveszíteni- pánikoltam.

-         Nézz rám, kérlek. Nálam csak egy valaki erősebb a pokolban, de, ha kell vele is készen állok harcolni- mondta egy biztató mosolyt küldve.

Szó nélkül hozzá bújtam, ő pedig átölelt. Hanyatt feküdt, így én rajta feküdtem, hallgattam a szívverését és a légzését. A démon a fejemet simogatta és dúdolt. Átöleltem az egyik karját és elaludtam rajta újra.

Reggel az ébresztőmre keltem, a plüssömet ölelve. Felültem, de Alastor nem volt a szobában. Lehet az egész, tényleg csak egy álom volt? Ekkor hallottam motoszkálást kintről. Fáradtan kivonszoltam magam a szobából, a konyha felé.

-         Jó reggelt kedvesem!- hallottam meg a már jól ismert rádió hangot.

-         Neked is, Alastor!- mondtam és elmosolyodtam, mikor megláttam az övét.

-         Gondoltam, éhes leszel- mondta és boldogan megterített.

-         Nos, igazából sose szoktam reggelizni…

-         Te jó ég kedves, ezért vagy te ilyen kicsi!- kiáltott, mint egy kiábrándult nagymama.

-         Ne, már Alastor, olyan vagy, mint egy szeszélyes öregasszony- nevettem.

-         MICSODA?! Én egy öregasszony, még ilyen nagy sértést!- kiáltotta hisztérikusan.

Elő varázsolt egy banyatankot, egy botot és egy piros- fekete kockás kendőt. A kendőt a fejére kötötte, legörnyedt, oda totyogott hozzám, maga után húzva a banyatankot és elkezdett bökdösni a bottal.

-         Még, hogy én! Kisasszony, magácska nagyon tiszteletlen!- rikácsolta.

-         Te jó ég Alastor, nem vagy normális!- nevettem és a könnyeimmel küszködtem.

-         Sose voltam- mondta nevetve, levéve a kendőt és felém magaslott.

10. Rész

A kutyafejű démon tekintetén is borzongás látszott. Alastor egy dimenzió kaput idézett és óriási, fekete csápok irányításával elkapta és atomjaira robbantotta a másik szörnyet. Vigyorogva megtekintette művét, visszaalakult és elém lépett.

-         Nagyon neki vágott?- kérdezte és az ölébe vett.

-         Eléggé… köszönöm- mondtam és hálásan, megkönnyebbülten néztem fel, a most is mosolygó démonra.

-         Minden rendben lesz. Gyere, szárítsuk meg a hajad, nehogy még meg is fázz itt nekem- nevette és átvitt a szobámba.

Leültetett az ágyamra, kezébe vette a fésűm és a hajszárítót, majd szó nélkül, dúdolva nekilátott. Nagyjából 15 perc után megsimította az arcom és a kezembe nyomott egy tükröt.

-         Te jó ég! Ez gyönyörű!- kiáltottam örömömben.

-         Reméltem, hogy tetszeni fog. Egy kis démon trükk- nevette.

-         Köszönöm, mindig is ilyet szerettem volna!- öleltem át, amin kicsit meglepődött, de visszaölelt.

A hajam a sötétbarnából, kékkel kezdődve őszbe végződött. Gyönyörű volt. Olyan volt, mintha a bátyám kelt volna benne életre. Biztos, csak azért csinálja, hogy utána kihasználhasson, de annyira jó, hogy itt van velem.

-         Nem fog sokáig tartani, de holnap, ha befonom, pár napig nagyon szép lesz- mondta nevetve.

-         Honnan tudsz te ilyeneket?- kérdeztem boldogan.

-         Sok mindent kipróbáltam már a létem során- kacsintott.

-         Nem maradhatna mindig ilyen?- kérdeztem reménykedve.

-         Azt, majd még meglátjuk, de most már ideje aludnod. Hosszú napod volt, holnap pedig iskola- mondta.

-         Eh… nem hagyhatnám ki?- kérdeztem elszomorodva.

-         Nem, nem kisasszony, neked az a dolgod, hogy tanulj, én pedig vigyázok, majd rád- mondta, felállt, és megindult az ajtó felé.

-         Alastor… nem maradnál itt velem estére is?- kérdeztem félénken.

-         Úgy érted, aludjak veled?- kérdezte döbbentem.

Nagy szemekkel néztem rá és bólintottam egyet. A démon sóhajtott egyet, majd elmosolyodott és mellém feküdt. Csettintett egyet, miután elhelyezkedtem, átöleltem a rózsaszín, nagy szemű plüssgepárdom, felé fordultam, összekuporodva a takaró alatt és a csettintésre lekapcsolódott a lámpa.

Lehunytam a szemem és elkezdtem dúdolni, majd könnyekkel lett tele a szemem. Mikor kinyitottam, a vörös szemű démon döbbenten nézett, elmosolyodott, majd tovább dúdolta a dalt.

-         Honnan ismered?- kérdeztem döbbenten.

-         Tudod kedves, rádiós voltam, minden dalt ismernem kellet- mosolygott.

-         Anya dúdolta kiskoromban mindig a kedvenc dalát- magyaráztam.

-         Sajnálom. Te sokkal érzelmesebb vagy, mint én… a média megváltoztatja az embert, az meg, ha szadista gyilkos vagy, még jobban- mondta kicsit komolyabb hangnemben.

-         Köszönöm. De most már aludjunk- mondtam mosolyogva, lehunyva a szemem.

Picit meglepődtem, mikor a démon gyengéden magához húzott és megint dúdolt. Nagyon nyugtató volt, nem telt sokba, mire elaludtam.

9. Rész

-         Nos, maradjunk annyiban kedves, hogy vannak lehetőségek fellógni. bizonyos ügyek érdekéért, vagy csak úgy, és a most uralkodó fejvesztettséget, többen is kihasználják a saját érdekeikért történő feljutásért- magyarázta.

-         Neked mi volt a célod?

-         Főként, hogy megtaláljalak és megakadályozzam, hogy elé vigyenek. Nem tudom, mi lehetsz, de ha vérdíj van a fejeden, biztos fontos. Lehet, van eltitkolt erőd, csak te se tudsz még róla- magyarázta.

-         Szóval te reménykedsz, hogy van, és azt szeretnéd felhasználni… hajrá, szedd ki belőlem, akkor a tied- mondtam nevetve.

-         Nem foglak még bántani, előbb meg kell tudnunk ki és mi vagy, de ez ráér, most együnk, kész a mesterművem- mondta és büszkén hozta elém az ételt.

-         Furcsa vagy te nekem Alastor, kezdelek megkedvelni, még, ha teljesen gonosz szándék is vezényelt ide hozzám. Köszönöm, hogy megvédtél és még mindig itt vagy velem. Szeretném, ha velem maradnál, bármit is tervezel- mondtam mosolyogva a démonnak.

-         A legnagyobb örömmel kedvesem- vigyorodott el.

Boldognak éreztem magam, a bátyámra emlékeztetett. Tud szinte bármilyen témáról beszélni és, ha nem is érdekli, legalább úgy tesz, mintha érdekelné, amit mondok.

Estéig beszélgettünk, megtudtam miket tett a pokolba, amiért sokak rettegnek tőle. Egy vérbeli pszichopata.

-         Nem vagy még fáradt?- kérdezte.

-         Egy kicsit. Jobb lesz, ha lefürdök- mondtam mosolyogva.

-         Szeretnéd, hogy estére magadra hagyjalak?

-         Alastor… egy hete halt meg a bátyám, örülök, hogy megtört a csend. Ráadásul démonok vadásznak rám, még jó, hogy nem szeretném, hogy elmenj- mondtam nevetve.

Alastor csak mosolygott, én pedig bementem a fürdőszobába. Szokásom szerint bezártam az ajtót, majd letusoltam és hajat mostam.

Épp a zuhany alatt álltam, mikor csörömpölést hallottam. Kiléptem a zuhany alól és törölközőbe csavartam magam. Azt gondoltam, Alastor verhetett le valamit, így nem szenteltem rá sok figyelmet. Felöltöztem és mikor letöröltem a párát a tükörről meg állt a szívem.

Egy széles vigyorú, kutyafejű, nagyjából három méter magas lény tornyosodott felém. Sikítani akartam, de neki vágott a falnak, ami óriási csörömpöléssel járt.

-         Destiny?!- hallottam kintről Alastor hangját.

Mivel nem válaszoltam és nem tudta kinyitni az ajtót, egy pillanat alatt berobbantotta. Alastor tekintete teljesen elborult. Az arcán még mindig ott ült a vigyor, de a szemei kereke lettek és sokkal jobban izzottak, az agancsai megnőttek, körülötte pedig fekete füst gomolygott.

8. Rész

-         Kedvesem, nézd a jó oldalát, igaz életveszélyben vagy itt a Földön, de a képességed lehetőségeket és hatalmat nyújthat- mondta, megérintve a vállam.

-         Hatalmat?! Hát ezért vagy itt? Ezért segítesz? Te is csak ki akarsz használni, tudtam, hogy benned se bízhatok meg! Senkiben se bízhatok…- sírtam el magam és undorodva elhúzódtam tőle.

-         Gondolhattad, hogy halálom után nem véletlen lettem démon. Ennek ellenére is, azt mondom, hogy használd ki azt, hogy itt vagyok. Nélkülem már rég megöltek, vagy elvittek volna. Ezt egyikünk se akarja… ugye?- vigyorodott el még jobban.

-         Ugye…- mondtam és kinéztem a zsúfolt utcára.

-         Szükségem lehet rád, és neked is rám. Kössünk alkut- nyújtotta a kezét, ami zöld fényt bocsájtott ki és szelet kavart a szobában.

-         Nem leszek senkinek se a bábja és nem fogok alkut kötni egy démonnal… tedd azt, amit jónak látsz. Vagy most, vagy később, de egyszer úgy is meghalok- mondtam komoran, megvonva a vállam, elfordulva tőle.

-         Okos kislány- mondta, mire felnéztem rá.

Kisétált a szobámból dúdolva. Hogy is gondolhattam, akár egy pillanatig is, hogy megbízhatok egy jött-ment, vigyori démonban? A gond, csak az, hogy senki más nem segít és lehet nem is lenne képes megvédeni. Nincs más választásom, vele kell együtt működnöm, ha tetszik, ha nem.

Kisétáltam utána a szobámból, kíváncsi voltam, hova ment, itt van- e még. A vigyori démon a konyhában volt és az edényekkel csörömpölt.

-         Te meg mit működsz?- kérdeztem elmosolyodva, az ajtófélfának dőlve.

-         Gondoltam megéheztél, csinálok egy kis jambalaya- t, remélem, szereted- mondta nevetve.

-         Még sose kóstoltam- mondtam odalépve hozzá, kíváncsian nézve, mit alkot.

-         Ohó, akkor most, majd megkóstolod! Az anyám tudott egy nagyon jó jambalaya receptet, biztos te is imádni fogod! Egyszer véletlen olyan csípősre csinálta, hogy majdnem belehalt- nevetett szadista módon.

-         Engem is meg akarsz ölni vele?- kérdeztem nevetve.

-         Nem kedvesem… még nem- mondta mosolyogva.

-         Bár lehet, egyszerűbb lenne- mondtam az ablakhoz lépve.

-         Ne hidd, hogy olyan jó meghalni. Sose tudhatod, hova kerülsz végül, mi lesz veled. Itt maradsz, mint szellem, vagy démon, vagy a mennybe, vagy a pokolba kerülsz- mondta komolyan, mögém lépve, kezeit a vállamra téve.

-         Te hogy lettél démon?- kérdeztem a szemébe nézve.

-         Az egy hosszú történet, de főzés közben elmesélem, gyere- mondta mosolyogva és az asztalhoz vezetett.

Leültetett, ameddig ő ügyködött az étellel és elkezdett mesélni. Mindig is elég szadista volt, ezt mivel a munkájában, mint rádióbemondó, nem tudta kiélni, ezért vadászott szabadidejében. Imádta, amit csinál, főként szarvasokra vadászott, gyűjtötte a koponyákat, valószínűleg ezért hasonlít most egy szarvasra.

Egy idő után nem érezte elégnek az állatok gyilkolását, így bele kezdett az emberek életének kioltásába. Ez lett az új szenvedélye, így nem is volt kérdés, halála után hova kerül.

-         Szóval te a pokolban voltál, de hogy kerültél ide?- érdeklődtem.

7. Rész

Hátra néztem, majd megláttam, hogy ki követ. Vagy is inkább kik. Az osztályból menőbb fiúk kilógtak cigizni, és ahogy megláttak egyből röhögve követni kezdtek. Gyorsabbra fogtam a lépteim. A csapatból egy srác szintén így tett, majd a kanyar után már csak ő követett. Hiába siettem utol ért és elém vágott.

-         Hova sietünk kisasszony? Lógni nem szép dolog, te pedig eleget lógtál már a rohadt hulla bátyád miatt- mondta vigyorogva.

-         Hagyj engem békén…- súgtam felnézve egyhangúan rá.

-         No-no, miért akarsz elküldeni? Pedig még csak el se kezdtem a dolgokat- mondta és ezzel neki tepert a kerítésnek.

Ijedten néztem rá, már könnyes szemekkel. Féltem tőle, sokkal erősebb és nagyobb volt nálam, esélyem se lett volna ellenkezni. Közelebb hajolt, túl közel, így mivel nem volt jobb ötletem tökön rúgtam és megpróbáltam elszaladni. Ezt lehet nem kellett volna, mert felidegesítettem és utánam futott. Utolért és most ő maga fogott le.

-         Te kis ribanc, azt hiszed bárkit is érdekelsz? Örülnél, hogy legalább ennyi figyelmet szentelek rád- üvöltötte.

-         Alastor…- súgtam magam elé sírva.

-         Na, mi van? Így már nem megy semmi csak a halandzsa szöveg?- üvöltötte az arcomba.

Becsuktam a szemeim, majd annyit éreztem, hogy valaki hátulról gyengéden magához húz. Mikor kinyitottam a szemem, a srác egy tompább robbanó hanggal vagy tíz métert repült hátrafele. Felkelt nagy nehezen, majd elfutott üvöltve.

-         Boszorkány! Egy kibaszott banya!- üvöltötte a távolban.

-         Jól vagy kedves?- kérdezte egy ismerős természetfeletti hang.

-         Alastor…- néztem fel rá, majd sírva átöleltem.

-         Nyugalom kedvesem, haza viszlek, nincs semmi baj- mondta a hátamat simogatva.

Alastor a szobámba teleportált minket. Leültetett az ágyamra, majd mellém ült. Szokásos vigyora még mindig az arcán ékeskedett. Hálás voltam neki, de nem tudom megbízhatok- e egy démonban. De azt se, hogy egyáltalán kiben bízhatnék meg az életemben.

-         Kérdezhetek valamit?- kérdeztem felnézve a démonra.

-         Nyugodtan kedves, amit csak akarsz- mondta.

-         Miért segítesz nekem és kihez akarnak elvinni?

-         Nos, te döntöd el, hogy megbízol e bennem és elfogadod- e a segítségem, ami pedig azt a személyt illeti, úgy lehet, csak ő tudja ki, vagy és hogy lehetséges ez az egész- mondta felém emelkedve, ami megrémisztett, így még jobban világítottak a szemei.

-         Hogy ki vagyok? Alastor ki ez a személy?- kérdeztem értetlenkedve.

-         Nos, kedvesem az ő neve még előtted titok és én semmiért se vinnélek el elé, mivel engem megpróbálna megölni, veled pedig nem tudom, mit csinálna- mondta és karba tette a kezét.

-         De még is mit értesz azon, hogy ki vagyok? Azt akarod mondani, hogy nem az vagyok, akinek hiszem magam?- kérdeztem magamból kikelve és felálltam.

-         Ilyen képességgel, hogy pokolból ellógott vagy még nem oda került démonokat láss, biztos is, hogy nem ide tartozol- mondta még szélesebb vigyort öltve.

Nem szóltam semmit. Teljesen kiakadtam és visszaestem az ágyra, magamhoz öleltem a térdeim és ledöntöttem a fejem. Mi vagyok, ha nem ember? Ki ez a démon egyáltalán és miért pont velem történik ez?! Lehet, hogy szimplán megőrültem, vagy meg is haltam?! Vagy az egészet csak álmodom?!

6. Rész

A lény széles mosollyal nézett a szemembe. Az ő szemei sokkal nagyobbak voltak, mint a karmos nőé és sokkal jobban izzottak. Nagyon ijesztő tekintete volt, elkapott a borzongás, ha csak ránéztem. A haja pirosban kezdődött és feketében végződött, a fülei a feje tetején voltak, két hatalmas állati fül, mellettük két kisebb fekete agancs. A vigyora elhúzódott a szeméig, sőt még annál is tovább, a fogai élesek és sárgák, a bőre pedig szürkés volt.

Nem igazán mertem megmozdulni, így ő hátrált egy kicsit. Nem tudtam mit tehetnék, hisz ez az egész új és félelmetes. Felém nyújtotta a kezét, amit félve, de megfogtam. Egy padhoz vezetett és leültünk.

-         Remélem, jobban vagy- szólalt meg végül, furcsa rádió hangon.

-         A-azt hiszem, köszönöm. Megtudhatnám ki vagy és mi folyik itt?- kérdeztem felnézve rá, ugyan is alapjáraton is nagyjából két méter magas volt én pedig a 153 centimmel nem tudtam más pozícióban a szemébe nézni.

-         Az én nevem Alastor kedvesem, és egy démon vagyok. Találkoztál a halállal már sokadjára, elég érett lettél, így elkezdted látni a halottakat. Az viszont számomra is rejtély, hogy minket hogy láthatsz, és ez aggaszt. Nem érdekelnek az emberek, nagyobb hatalmam van bármelyiknél, vagy egybe az összesnél is, de te más vagy… ez egyszerűen lehetetlen…- mondta gondolkodva, de az arca még mindig mosolyra görbült.

-         Alastor… miért mentettél meg tőlük? Azt se értem mit akartak tőlem és milyen vérdíjról beszéltek, de te elhoztál tőlük… vagy teneked is csak a pénz kell?- kérdeztem lesütve a szemem sóhajtva egyet.

-         Kedvesem, te különleges vagy és ők vadásznak rád, az egyik csapat meg akar ölni téged, a másik pedig elé akar vinni jutalom fejében… nem hagyhatom, hogy egy ilyen lehetőséget elvegyenek tőlem… akarom mondani, segíteni szeretnék neked- magyarázta.

-         Elé? Ki elé? Milyen lehetőség?- kérdeztem, félve a válaszoktól.

-         Túl sok kérdés kedvesem, túl sok egyszerre. Mindent elmondok, ha eljön az ideje, de most, ha megengeded, visszamegyünk az iskolába és elkéred magad a tanártól, utána pedig szépen haza viszlek- mondta és a kezét nyújtotta egy bíztató mosolyt küldve.

Megfogtam a kezét, ő pedig magához ölelt. A második emeleti mosdóban voltunk. Elengedett és megvárta, amíg elkérem magam a tanártól, azzal az ürüggyel, hogy hánytam és nagyon rosszul vagyok. El is engedtek. Kilépve a teremből a zsúfolt aulába minden lény engem nézett. Voltak köztük idősebbek és fiatalabb emberek is. Alastor velem szemben állt az aula másik részén, majd a fejével biccentett a bejárat felé, örökös mosolyát megőrizve. Mellém sietett, majd halkan mondta, hogy menjek haza, nem tudhatják meg mind, hogy látom őket, ezzel megelőzött és elment a másik irányba. Felgyorsítottam a lépteim és kimentem az épületből.

Elindultam a hazafelé vezető úton, majd lépteket hallottam magam mögül.

5. Rész

A bátyám állt előttem. Mélyen a szemeimbe nézett, halványan elmosolyodott, majd kinézett az ablakon. Nézte a kinti életet és nyüzsgést. Felsóhajtott és újra rám nézett.

-         Nem szívesen teszem ezt, de eljött az én időm is. Vigyázz magadra Destiny. Éld a neked szánt életet és ne hagyd, hogy bárki befolyásolja a döntéseid, vagy magával ragadjon egy másik útra, csak azt tedd, amire a sors vezet- ezzel mosolygott még egy utolsót és szó nélkül, szép lassan porként elszállt, majd végleg eltűnt.

Könnyek gyűltek a szemembe, meredtem a hűlt helyére. A mellettem ülő srác ugyan így nézett, csak éppen rám meredt olyan tekintettel, mint aki kísértetet látott.

-         Egy látó. Ilyen sincs gyakran az emberek közt- mondta, végig engem bámulva.

Értetlen tekintettel ránéztem, mire hátrébb húzódott és sokkot kapott. Megemeltem a kezem, hogy megérintsem, de ő leesett a székről, hátrafele és a földön koppant egyet a feje.

-         Te látsz engem! De az lehetetlen, én démon vagyok!- üvöltötte, majd köddé vált.

-         Winbow kisasszony, lekötelezne, ha az órámon rám figyelne!- mondta a tanár.

-         Elnézést… suttogtam, majd kirohantam a teremből, egyenesen a mosdóba.

A csapnál megmostam az arcom, majd mikor felnéztem a tükörbe sikítva fordultam meg. A tükörképem mögött a hamuszürke bőrű, vörös szemű, óriáskarmú nő állt. Neki estem a csapnak rémültemben, mikor szélesen elvigyorodott, meglendítette a kezét és le akart súlytani rám, de valaki hátulról elkapta. A nő dühében morgott és üvöltött, de félve, káromkodva hátrált az ajtó felé.

-         Te alattomos szemétláda, hagyj engem békén! Te is tudod ki ez a lány! Kötelességed elé vinni!- üvöltött, de a másik alak csak elmosolyodott.

-         Tudom, de nem hagyom, hogy a vérdíj a tied legyen- mondta, majd rám vigyorgott.

Az alak egy férfi volt, vagyis valami olyasmi, leginkább valami gyíkra emlékeztetett, kék, pikkelyes bőrével. Semmit se értettem és rettegtem. Egyik oldalamon egy ijesztő nő áll, előttem pedig egy gyík lény a többi oldalon fal, sarokba szorultam. Becsuktam a szemem, várva mi lesz a vége, de hirtelen egy erősebb fuvallatot éreztem, furcsa, természetfeletti hangot hallottam, majd mikor kinyitottam a szemem egy parkban találtam magam, mellettem megmentőmmel, aki szintén egy elég érdekes, ijesztő lény volt. Nem tudtam mit kéne tennem.

4. Rész

Egy srác állt előttem, mégpedig az, aki iránt régen évekkel ezelőtt éreztem valamit. Egy halvány mosoly húzódott a száján, majd leült mellém. Levettem a fejhallgatót, hogy halljam, mit akar.

-         Sajnálom a bátyádat Destiny. Jó ember volt és gondolom jó testvér is, hisz felnevelt téged. Részvétem- mondta, majd miután bólintottam elment.

Furcsa érzés volt. Oda jött hozzám, pont ő, és beszélt velem… pedig egy idő után ő is piszkált… valami nem stimmel. Körbe néztem és láttam, hogy tele van az egész iskola minden korosztályú emberrel és néhol megint furcsa ruhás alakokat véltem felfedezni. Zavartan körbe néztem, majd mikor rám néztek elkaptam a tekintetem. Néztek engem, majd megindultak felém beszélgetve.

-         Olyan volt, mintha látna minket…- mondta egy öltönyben lévő, kék bőrű, zafír macskaszemű férfi.

-         Lehetetlen! Egy ember se láthat minket, ne felejtsd el, hogy mi nem szellemek, hanem démonok vagyunk!- tolta le egy fekete szemű, piros íriszű, szőke nő, akit ahogy elnéztem a szemem sarkából hófehér szőr borított és volt neki két hegyes macskafüle, vagy ahhoz hasonló.

-         Igaz, de olyan fura érzés volt, már ha mondhatok ilyet… mintha tényleg engem nézett volna… hm… fura- mondta, majd ezzel tovább állt.

Több furcsa lény is nézett, én pedig semmit nem értettem az egészből. Most már muszáj voltam rájönni, hogy ezek tényleg itt vannak nem csak oda képzelem őket, de nem tudom, mik ezek és hogy mi ez az egész helyzet. Így gondolkozva az egyik női alak elém lépett óriási vörös szemei izzottak, nem tudtam nem beléjük nézni. A bőre hamuszürke volt, mikor pedig keresztbe tette a kezeit megláttam a nagyjából fél méteres karmait.

Ebben a pillanatban becsöngettek, én pedig fogtam a cuccom és próbálva hétköznapi ember módjára, besétáltam a terembe. A nő még utánam nézett, de nem jött be. Helyette a terem tele volt idegen emberekkel és pár furcsa lénnyel. Leültem az első sorba, a helyemre egy strébernek kinéző, szemüveges, sárga szemű, szürke tollakkal borított srác mellé, akinek a fején két kicsi szarv hegyesedett az ég felé.

Úgy éreztem kezdek megőrülni, nem tudtam mitévő legyek. Ha elmondom bárkinek, őrültnek néz és a jelenlegi állapotomban, bárki egy csettintéssel elmegyógyintézetbe küldethet, ahonnan soha többé nem szabadulhatok ki.

Ezen gondolkoztam, mikor belépett a tanár, majd mögötte átjött az ajtón egy másik kapucnis srác alak is. Mereven követtem a szememmel a srácot, aki az ablakhoz sétált elém. Csak mikor felém nézett láttam meg az arcát a kapucni alól. Teljesen ledöbbentem.