11. Rész

Ma éjjel újra álmodtam. Újra láttam a fényes csillagot és azt az óriási fekete ködöt, de pár pillanattal később közelebb kerültem hozzájuk. A csillag, egy hatszárnyú angyal volt, a férfi pedig egy sötét démon. Mikor egymáshoz értek egy hatalmas robbanás tört ki, ők pedig eltűntek. A robbanásból elindult a kis üstökös, egyenesen a Föld felé, majd át, az alvilágba. Újra láttam az óriási kígyószemeket a fekete ködben.

Ezek után ugrott egyet az idő, az üstökösből született hatszárnyú lány felnőtt és, amint láttam mérges volt. A fekete ködben lévő kígyószem mellé társult egy széles vigyor. Oldalra néztek a szemek. Elnéztem én is abba az irányba, majd megláttam az agyonkínzott, véres, alig életben lévő Alastort a földön.

Ekkor meghallottam a hangját és kinyitottam a szemeim. A démon, aggódó tekintettel nézett, felém magasodott.

-         Desty mi a bajod? A nevemet mondogattad álmodban és sírtál- mondta, letörölve egy könnycseppet az arcomról.

-         Alastor… el kell menned!- mondtam és hátrébb húzódtam sírva.

-         Mi történt?- kérdezte döbbenten.

-         Ha velem maradsz, meg fogsz halni! Az álmom…- nem tudtam tovább mondani, zokogtam.

-         Desty, nézz rám… kérlek. Mondj el mindent- tette az egyik kezét a vállamra, a másikkal pedig megemelte az állam, hogy a szemeibe nézzek.

Elmondtam neki az előző és a mostani álmomat és, hogy mi történt vele. Alastor elmosolyodott és magához ölelt.

-         Kedvesem, én már nem félek a haláltól. Veled fogok maradni, nem fogom hagyni, hogy bántsanak, ha elbukok se- mondta és az ölébe húzott.

-         Nem akarom, hogy miattam bántsanak, nem akarok több halottat, nem akarok még valakit elveszíteni- pánikoltam.

-         Nézz rám, kérlek. Nálam csak egy valaki erősebb a pokolban, de, ha kell vele is készen állok harcolni- mondta egy biztató mosolyt küldve.

Szó nélkül hozzá bújtam, ő pedig átölelt. Hanyatt feküdt, így én rajta feküdtem, hallgattam a szívverését és a légzését. A démon a fejemet simogatta és dúdolt. Átöleltem az egyik karját és elaludtam rajta újra.

Reggel az ébresztőmre keltem, a plüssömet ölelve. Felültem, de Alastor nem volt a szobában. Lehet az egész, tényleg csak egy álom volt? Ekkor hallottam motoszkálást kintről. Fáradtan kivonszoltam magam a szobából, a konyha felé.

-         Jó reggelt kedvesem!- hallottam meg a már jól ismert rádió hangot.

-         Neked is, Alastor!- mondtam és elmosolyodtam, mikor megláttam az övét.

-         Gondoltam, éhes leszel- mondta és boldogan megterített.

-         Nos, igazából sose szoktam reggelizni…

-         Te jó ég kedves, ezért vagy te ilyen kicsi!- kiáltott, mint egy kiábrándult nagymama.

-         Ne, már Alastor, olyan vagy, mint egy szeszélyes öregasszony- nevettem.

-         MICSODA?! Én egy öregasszony, még ilyen nagy sértést!- kiáltotta hisztérikusan.

Elő varázsolt egy banyatankot, egy botot és egy piros- fekete kockás kendőt. A kendőt a fejére kötötte, legörnyedt, oda totyogott hozzám, maga után húzva a banyatankot és elkezdett bökdösni a bottal.

-         Még, hogy én! Kisasszony, magácska nagyon tiszteletlen!- rikácsolta.

-         Te jó ég Alastor, nem vagy normális!- nevettem és a könnyeimmel küszködtem.

-         Sose voltam- mondta nevetve, levéve a kendőt és felém magaslott.