4. Rész

Egy srác állt előttem, mégpedig az, aki iránt régen évekkel ezelőtt éreztem valamit. Egy halvány mosoly húzódott a száján, majd leült mellém. Levettem a fejhallgatót, hogy halljam, mit akar.

-         Sajnálom a bátyádat Destiny. Jó ember volt és gondolom jó testvér is, hisz felnevelt téged. Részvétem- mondta, majd miután bólintottam elment.

Furcsa érzés volt. Oda jött hozzám, pont ő, és beszélt velem… pedig egy idő után ő is piszkált… valami nem stimmel. Körbe néztem és láttam, hogy tele van az egész iskola minden korosztályú emberrel és néhol megint furcsa ruhás alakokat véltem felfedezni. Zavartan körbe néztem, majd mikor rám néztek elkaptam a tekintetem. Néztek engem, majd megindultak felém beszélgetve.

-         Olyan volt, mintha látna minket…- mondta egy öltönyben lévő, kék bőrű, zafír macskaszemű férfi.

-         Lehetetlen! Egy ember se láthat minket, ne felejtsd el, hogy mi nem szellemek, hanem démonok vagyunk!- tolta le egy fekete szemű, piros íriszű, szőke nő, akit ahogy elnéztem a szemem sarkából hófehér szőr borított és volt neki két hegyes macskafüle, vagy ahhoz hasonló.

-         Igaz, de olyan fura érzés volt, már ha mondhatok ilyet… mintha tényleg engem nézett volna… hm… fura- mondta, majd ezzel tovább állt.

Több furcsa lény is nézett, én pedig semmit nem értettem az egészből. Most már muszáj voltam rájönni, hogy ezek tényleg itt vannak nem csak oda képzelem őket, de nem tudom, mik ezek és hogy mi ez az egész helyzet. Így gondolkozva az egyik női alak elém lépett óriási vörös szemei izzottak, nem tudtam nem beléjük nézni. A bőre hamuszürke volt, mikor pedig keresztbe tette a kezeit megláttam a nagyjából fél méteres karmait.

Ebben a pillanatban becsöngettek, én pedig fogtam a cuccom és próbálva hétköznapi ember módjára, besétáltam a terembe. A nő még utánam nézett, de nem jött be. Helyette a terem tele volt idegen emberekkel és pár furcsa lénnyel. Leültem az első sorba, a helyemre egy strébernek kinéző, szemüveges, sárga szemű, szürke tollakkal borított srác mellé, akinek a fején két kicsi szarv hegyesedett az ég felé.

Úgy éreztem kezdek megőrülni, nem tudtam mitévő legyek. Ha elmondom bárkinek, őrültnek néz és a jelenlegi állapotomban, bárki egy csettintéssel elmegyógyintézetbe küldethet, ahonnan soha többé nem szabadulhatok ki.

Ezen gondolkoztam, mikor belépett a tanár, majd mögötte átjött az ajtón egy másik kapucnis srác alak is. Mereven követtem a szememmel a srácot, aki az ablakhoz sétált elém. Csak mikor felém nézett láttam meg az arcát a kapucni alól. Teljesen ledöbbentem.